Bíborka és a varázsfőzet

Mesekönyv az év gyógynövényéről

Bíborka és a varázsfőzet címet viseli Mechler Anna A virágtündérek titkai című mesekönyvsorozatának második kötete. A tavalyi évben indult sorozat tündérmesébe bújtatva ismerteti meg a legifjabb korosztállyal az év gyógynövényét. Zselyke, a virágok és a természet titkai iránt érdeklődő kislány, előző évben az Olina és a varázsszirmok című kötetben ismerkedett meg a virágtündérekkel. Közös kalandjaik az idén a bíbor kasvirághoz kapcsolódó Bíborka és a varázsfőzet című történetben folytatódnak.

A könyv szakmai lektorálását a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Gyógynövény Szakosztályának tagjai  végezték, így a legkisebbek számára is érthető és szakszerű módon kerül bemutatásra az év gyógynövénye. A könyv izgalmas olvasmány lehet a természettel most ismerkedő, már önállóan olvasó kisiskolásoknak, illetve remek ajándék óvodai ballagásra, iskolakezdésre kisebb gyermekeknek, akiknek szüleik olvassák fel a rövid fejezetekre tagolt történetet. A mesék olvasása közben észrevétlenül ismerhetjük meg a gyógynövények gyógyhatását. A szerző nem titkolt célja is az volt, hogy ösztönzözze a fiatal olvasóit, arra hogy fedezzék fel maguk körül a természetet és annak rejtett értékeit. Az illusztrációkat Láng Anna készítette.

,