Ezer bajra gyógyír: virágzik a cickafark

Egy gyógynövény a nők szolgálatában

Ezerlevelűfű, így is hívja a népnyelv a cickafarkat, nem véletlenül. Ezerféle baj gyógyítója ez a növény, régi füvészkönyvek szerint az összes betegséget orvosolja, sőt olyan esetben is segíthet, ahol már minden remény elszállt.

Sokan becsülik le ezt az útmenti növényt, pedig köztük sok olyan faj van, ami nagyon hasznos. Ilyen a mezei cickafark, vagy ahogy sokan nevezik: cickóró, cicfarka, egérfarkfű, ezerlevelűfű.

A cickafark évelő, lágyszárú növény, virága fehér, szeldelt, levelei illatosak. A legkülönbözőbb helyeken megél, hiszen meglehetősen igénytelen, száraz területeken, legelőkön, útmentén, pusztákon egyaránt megtaláljuk. Júniustól késő őszig virágzik. Fő hatóanyaga az illóolaja, mely jellegzetes kék színű, érdekessége, hogy csak hő hatására, a lepárlás során nyeri el végleges színét. A virágzatok ezen kívül tartalmaznak még flavonoidokat és keserűanyagokat is.

Így gyűjtsd

A cickafark már virágzik, érdemes tehát figyelnie annak, aki szeretne belőle szedni. A gyűjtést akkor kell kezdeni, amikor az apró virágok már mind kinyíltak. A virágzatát rövid, 5-6 cm-es szárral kell lecsípni, virágzó leveles hajtását pedig 30-40 cm hosszú szárral. Szedés után árnyékos, szellős helyen terítsük szét, így néhány nap alatt meg is szárad.

Már évezredek óta

A cickafarkat már az ősember is ismerte, régészeti ásatások során a neandervölgyi temetkezési helyeken is nyomára bukkantak, virágpora nagy mennyiségben volt ott kimutatható. Gyógyerejét az ókori orvosok is felismerték, sebek, fekélyek kezelésére használták, Achilleusz, a trójai hős is ezzel orvosolta bajtársai sebesülését, innen latin neve is: achillea millefolium. Erre a célra a középkori csaták idején is bevetették, a növény szétdörzsölt leveleivel kenték be a katonák sebeit. A kelták pedig annyira tisztelték, hogy szedése is rituális szertartással zajlott.

A régi füveskönyvekben is írnak róla, Kneipp doktor főként a nőknek ajánlotta: „nagyon sok bajtó megkímélnék magukat a nők, ha néha a cickafarkhoz folyamodnának”. Szerinte fiatal lánynak, változó korban levő nőnek is hasznos, orvosolja a petefészek gyulladást. Dr Lutze a migrénnel küzdőknek ajánlja, „amikor szétpattan a koponyánk” nyugodtan hívjuk segítségül, az időjárási frontok okozta fejfájós rohamoknál már akár egy csésze forró tea is segíthet, de legjobb folyamatosan fogyasztani.

Figyelem hölgyek!

 

A növényt ma is sokszor emlegetik a nők barátjaként, hiszen ösztrogén hatása miatt sok bajra gyógyír. A menstruációs ciklust normalizálja, enyhíti a vele járó görcsöket, segít a kismedencei fájdalmakon, gyulladásokon. A változó kor okozta kellemetlen tünetek – hőhullámok, fáradtságérzet – is enyhülnek a fogyasztásával. Ilyen problémák esetén – illetve aranyér esetén - ülőfürdőként is érdemes kipróbálni. Ha teaként isszuk, jót teszünk a gyomrunkkal, az epével, a belekkel is. A cickafarkfű ugyanis gyógyítja a gyomornyálkahártya gyulladását, a nyombélfekélyt, a vastagbélhurutot és javítja az étvágyat. A migrénben szenvedőknek nagy segítség. Aki aranyérrel, lábszárfekéllyel, visszérgyulladással küzd, feltétlenül tegyen vele próbát.

De nem csak orvoslásra érdemes segítségül hívni, a cickafarknak ugyanis egészségmegőrző és betegségmegelőző hatása is van. Erősíti az immunrendszert, antioxidáns tulajdonságú. Ma már tudományos kísérletekkel igazolták, hogy diabétesz- és tumorellenes hatású, érdemes tehát egy-egy csészényivel elfogyasztani belőle. Főzetével öblögetőszerként a szájnyálkahártya gyulladása illetve a fogínybetegség orvosolható. Krémek és kenőcsök is készülnek ebből a gyógynövényből, ezt sebek, égési és fagyási sérülések, bőrgyulladás kezelésére lehet alkalmazni.

Így használd

Ha teát készítesz belőle 2 dl vízzel 1 teáskanálnyi cickafarkfüvet forrázz le, majd hagyd állni. Figyelni kell arra, hogy a fű 10 percnél tovább ne legyen a vízben, mert különben ihatatlanul keserű lesz az ital. Ha nagyobb mennyiségben fogyasztjuk, a vizeletet sötétbarnává teszi.

A cickafarkat akkor is érdemes használni, ha eltömődött pórusoktól szeretnénk megtisztítani az arcot. Az arcgőzöléshez néhány gyógynövényből kell főzetet készíteni a következő módon: 1 liter felforralt vízhez kell keverni 2 evőkanálnyi cickafarkfüvet, 2 evőkanálnyi levendulát, 1 evőkanálnyi borsmentát és 1 evőkanálnyi édesköménymagot, – ezt lehet helyettesíteni kamillával – majd öt percen keresztül a szokott módon gőzölni. Egészséges, szép lesz a bőrünk tőle.

A cickafarkfű kesernyés, fűszeres ízű, így ma már a konyhában is használják, a salátákhoz kiválóan illik. A gyógynövényt a parlagfűre érzékenyek viszont óvatosan fogyasszák, mert allergiás reakciót okozhat, kiütések, pattanások formájában.