Ismét igényelhető a szárítási támogatás

November 30. és december 6. között adhatóak be a kérelmek.

A nyári időszak után ismét lehetősége van a szárítmány-előállító tevékenységet folytató vállalkozásoknak vissza nem térítendő általános csekély összegű támogatást igénylésére a gyógy- és fűszernövényekből forró levegővel mesterségesen szárított, illetve egyéb aszalt termény előállításához felhasznált fűtési költségek után. Ezt a 43/2021. (XI.29.) Egyes mezőgazdasági rendeletek módosításáról szóló AM rendelet teszi lehetővé, ami a Magyar Közlöny aktuális számában olvasható.

A kérelmek benyújtása a szokásos módon, a Magyar Államkincstár által e célra rendszeresített ügyfélkapus bejelentkezést követően elérhető elektronikus űrlapkitöltő felületen nyújtható be. A kérelmek benyújtására rövid ideig, november 30. és december 6. között, van lehetőség. A Kincstár december 31-éig dönt a támogatás odaítéléséről, valamint annak összegéről, és a forrás rendelkezésre állását követően intézkedik a támogatás igénylő részére történő folyósításáról.

A Magyar Államkincstár  szárítmány-előállítók által igénybe vehető költségtámogatásról szóló 87/2021. (XI. 30.) számú közleménye itt érhető el.