Aromaterápia

Az aromaterápia olyan alternatív gyógymód, amelynek keretében növényi eredetű - vízgőz desztillációval vagy préseléssel előállított - illóolajokat vagy egyéb illékony anyagokat alkalmaznak a hangulati vagy az egészségi állapot befolyásolása céljából.

Az illatok emberi szervezetre gyakorolt gyógyító ereje tudományosan is igazolt. Az illóolajok rendelkeznek általános fertőtlenítő, baktérium- és gombaölő, konzerváló, görcsoldó és vérbőséget okozó hatással, valami speciális, az adott illóolajra jellemző hatással is.

Illóolaj történelem:

Már az ókorban is jól ismerték és sokoldalúan alkalmazták az illóolajokat. Elsősorban illatosítóként, testápolas céljára használták, emellett nagy jelentőséget kaptak a szakrális tevékenységekben is. A vallási szertartások elképzelhetetlenek voltak illóolajok nélkül, és az uralkodók felkenéséhez illóolajat használtak.

Emellett természetesen a gyógyításban is szerepet kaptak ezek az aromás anyagok. Az egyiptomiak illatszerek iránti szeretetét bizonyítja, hogy a királysírokba az egyéb használati tárgyak mellék kis illatszeres palackokat is elhelyeztek. A halottak mumifikálásához, a holttestek bebalzsamozásához pedig az illóolajok baktériumölő és konzerváló hatását használták ki. A zsidó kultúrában nagy becsben tartották a tömjént és a mirhát, füstölőként és illatszerként egyaránt, és ismerték ezeknek a fájdalomcsillapító és nyugtató hatását is.

Az aromaterápia kifejezés René Morris Gettafosse lyoni vegyésztől származik, 1926-ban megjelent kutatásait összefoglaló könyve ugyanis ezt a címet viselte. Gattefosse aromaterápiának minősítette az illatos növények, drogok és az illóolajok használatán alapuló gyógyító eljárások összességét, illóolajnak pedig egy adott növény vagy növényi rész vízgőzzel lepárolható illékony vegyületeinek összességét. Meghatározásai ma is helytállóak.

Aromaterápia otthon:

Párologtatás
A vízbe csepegtetett illóolaj párologtatása speciális edény segítségével történik. Ez a módszer nemcsak terápiás céllal alkalmazható, hanem a hétköznapi élet kellemesebbé tételére, a stressz hatások kivédésére, a koncentrációs készség fokozására is. Csepegtessünk 2-4 csepp illóolajat 1 - 1,5 dl vízhez és tegyük aroma lámpába vagy párologtatóba.

Inhaláció
Inhaláció különösen felső légúti megbetegedések, nátha, arc- és homloküreg-gyulladás esetén hatásos gyógymód. 1-2 liter meleg vízhez 8 csepp illóolajat adjunk. Az inhalálást ne forró vízzel végezzük!

Masszázs, szauna, fürdők
Masszázs, szauna, fürdők esetében az illóolaj nem csak belégzéssel jut a szervezetbe, hanem a bőrön át felszívódva is kifejti hatását. 

Masszázshoz válasszunk valamilyen semleges eredetű bázis olajat (pl. napraforgó, oliva, szójaolaj) keverjünk 50 mlr bázisolajhoz 20-25 csepp illóolajat és azt masszírozzuk a bőrbe.

A szaunában a 2-5 csepp illóolajat mindig egy merőkanál vízhez keverve óvatosan locsoljuk a forró kövekre.

Fürdéshez pedig 4-8 csepp illóolajat keverjünk el alaposan a fürdővízben. Javasolt fűrdési idő illóolajos fürdő esetén 10-15 perc.