Sárgállik már a pipiske

Egy gyógynövény, mely Hungarikummá vált

Európa talán legismertebb gyógynövénye, amit már az ókortól használtak gyógyításra: ez a kamilla, aminek erejét már az orvostudomány is igazolta.

A népies nevén orvosi székfű, szüzekanyja, anyafű, pipiske, bubulyka a fájdalom, a láz, a gyulladás elleni csodaszer. Rövidesen gyűjthető, de nem mindegy mikor és hogyan.

Külleme

A fészekvirágzatúak rendjébe, csöves virágúak családjába tartozó áttelelő, egyéves növényfaj, gyökere orsószerű, szára hengeres, levelei szórt állásúak, hosszúkás lándzsásak. Virága először félgömb alakú, később megnyúlik, kúpos és belül üreges lesz. Jellegzetes növény, mégis sokan összekeverik a külsőleg hasonló gyomnövényekkel, megkülönböztetni az illatuk alapján tudjuk őket. Utóbbiak ugyanis vagy szagtalanok, vagy kellemetlen szagúak. Április második felétől már nyílik, legkorábban a szikes területeken a vadon termő kamilla, később a kalászosok között megjelenő fajnövények, legvégül a termesztett fajták borulnak virágba. Így egész júniusig szedhető, sőt, kedvező környezeti körülmények között újabb hajtásokat is növeszthet. A kamilla virágzata illóolajat tartalmaz, színe kék a kamazuléntól, hatóanyagai közül a legfontosabbak a flavonoidok.

Hol találjuk?

A Földközi tenger medencéjének keleti részéről származó gyógynövény a kamilla, de az összes mérsékelt éghajlatú területen elterjedt. Ma már Kis Ázsiában, Amerikában, Ausztráliában is jelen van. Nálunk szinte mindenütt megtalálható, de nagyobb mennyiségben a szikes területeken él illetve a búza és lucerna táblákban érzi jól magát. A hazai kamilla minősége világszerte elismert, az Alföld szikes területein a mai napig gyűjtik, a kiemelkedő hatóanyag tartalma miatt Hungarikummá vált.

 

Hogyan gyűjtsük

A kamilla gyűjtése évtizedek óta jelentős esemény, erre a gyűjtők és átvevők is előre felkészülnek, hiszen rövid idő alatt nagy tételnyi árut kell fogadni. Régen sokaknak szinte megélhetést jelentett a kamillaszedés, az idén 70 éves HERBÁRIA jelentős forgalmát adta ez a gyógynövény.

A virágot akkor érdemes gyűjteni, amikor a csöves virágok már sárgák és a sugárvirágok vízszintes állásúak, ilyenkor a kamillamező fehér színbe borul. Ekkor a legnagyobb a kamilla hatóanyag tartalma. Óvatosan kell szedni. A nagyobb tételt gyűjtők un. kamilla fésűt használnak, a virágot zsákba szedik, de mivel ott hamar befülled, leadásig szétterítik. Szárítása és tárolása nagy odafigyelést igényel, nem szabad vastag rétegben szárítani, hanem egyenletesen kiterítve, virág-virág mellett. Így pár nap alatt megszárad. A száraz kamillavirág igen sérülékeny, ezért leginkább papírdobozban érdemes tárolni, nedvességtől védett helyen.

 

Isteneknek is kedves

A kamilla igazi ősi gyógynövény, már az egyiptomiak és görögök is használták az ókorban, sőt olyannyira tisztelték, hogy még áldoztak is vele isteneik előtt. Az 1500-as években Melius Juhász Péter debreceni professzor írt gyógyhatásáról. A népi orvoslás fájdalom- és lázcsillapításra használta, de fejfájást, valamint a vese, a máj és a húgyhólyag betegségeit is kezelték vele, emésztőszervi panaszokra és külsőleg lenmaglisztes pakolásként tályogok, kelések és gyulladások kezelésére alkalmazta.

 

Kívül-belül orvosol

A mai orvostudomány és orvosi gyakorlat szinte valamennyi gyógyító tulajdonságát igazolta a növénynek, amit régen tulajdonítottak neki. Főleg görcsoldó, fertőtlenítő, nyugtató és immunstimuláló hatása ismert. Belsőleg meghűléskor érdemes fogyasztani, hiszen ilyenkor izzasztó hatása is érvényesül. Különböző krónikus emésztőszervi megbetegedések is kezelhetőek a kamilla teájával, így gyomorfekély, gyomor és bélhurut, de egyéb akut gyomorbántalmak, akár puffadás megszüntetésére is kiváló, emellett szélhajtó és emésztést serkentő hatású. Nyugtató hatása miatt stresszoldóként is iható, ráadásul íze is finom. Forrázással kell készíteni, az előírás szerint egy csésze teához egy púpozott teáskanálnyi virágzat szükséges, kb. 10 perc állás után fogyasztható.

A kamillát egyébként akkor is érdemes inni, amikor egészségesek vagyunk, hisz immunstimuláló hatása miatt segít a betegségek megelőzésében is. Illóolaját kenőcsök alkotórészeként is alkalmazzák, így tud segíteni a nehezen gyógyuló, fekélyes sebeken, aranyéren és ekcémán is. A szépségápolásban is fontos szerepet kap, számos kozmetikai termékben megtalálható a kamilla, például samponok alkotóelemeként nyugtatja a fejbőrt és fényesíti a hajat. Főzetével az arcbőrt is érdemes lemosnia a zsíros, pattanásos bőrűeknek, tisztító, gyulladáscsökkentő hatása miatt.

 

Kapcsolódó hírek

Kezdődik a kamilla gyűjtési szezonja
Országszerte elkezdődött a vadon termő kamilla és a termesztett kamillavirágzat gyűjtése és gépi betakarítása.